2009. március 30., hétfő

Állatfigurák spatulából


Anitáék ma kézműves szakkörön spatulából csináltak állatfigurákat. A kezük zsenilía drótból van, az arcuk papírból.



Ezt a Micimackót is szakkörön rajzolta, szabad kézzel ugyan, de egy kép volt előtte, amiről "másolta", nem saját ötlet :o)


A hétvége igen rövid volt, hiszen szombaton is dolgoztunk. Délután itt volt a Húgom, átadtuk neki az ajándékot. Szó szerint idézem:
- Hűűű, de tuti, akkor most egyedi táskával villoghatok az egyetemen! :o)

Vasárnap délelőtt az "ippeg csak" takarítást részesítettem előnyben, aztán ebédfőzés. Délután pedig pihenés képpen elbújtam a kuckómban egy kis varrogatásra. A múltkor, a szomszédból hozott fűzfaágakból fontam néhány koszorút - még nem díszítettem fel őket - és az egyiket nem jól fogtam körbe, így szétugrott. Teljesen jó kis hintát formázva. Erre jött az ötlet, hogy mi lenne, ha hintázna rajta valaki.
Nos, ő lesz az, tegnap délután varrtam:



Egy réteg táskamerevítő van az anyagok alatt, valamint egy natúr vászon, amit még valamikor én festettem meg teával. Ő kerül majd a hintára, mutatom, ha elfoglalta a helyét!

Munkából hazafelé ezeket az anyagokat vásároltam ma! A méhecskés-virágos métere 250,- Ft volt, a tyúkos 550,- Ft. Nagyon megtetszettek... nem tudtam ott hagyni őket :o)


És hogy a következő néhány évtizedben is legyen mihez nyúlni, Móni Barátnőm Nővérén keresztül jutottam nagyon sok hasznos aprósághoz (sajnos ismét egy megszűnő varroda készleteinek kirásusítása) !!

cipzárak

cérnák


zsinórok, gumik


csatok, zsinórvégek

Köszönöm Ildi! :o))


5 megjegyzés:

Naomi írta...

Hűűű! Azt sem tudom, hova nézzek!!!

Nagyon ügyes a kislányod...csodásan rajzol, és az állatkák is édikék!

Tuti jó ötlet a hintázó pipi! :o)

Ó!...és az anyagok, és a kellékek, cérnák! Örülök neki, hogy ilyen kellemes hétvégétek és napod volt! Megérdemelted! :o))

Cicurka írta...

Nagyon édes az a tyúk!!! Ügyesen kitaláltad. Profi. És tetszenek a vásárolt anyagok is. Főleg a pipis :-)

unikat írta...

Hogy milyen ügyes vagy!
Ez a tyúk! Aranyos, a kezed pedig fantasztikus.
A leánykádé nem különben. A spatuláshoz hasonlót mi is készítettünk, de ez a zseníliakéz nem jutott eszembe. Köszi!

Körmi írta...

Húú-haa! csak ámulok és bámulok!!
Nagyon ügyesen rajzol Anita!... kíváncsi vagyok a csirke projekt végére!!...az anyagok is nagyon jók, nem beszélve az áráról!!...a varroda készletet pedig nagyon irigylem!!...:D

Abile írta...

Én is nagyon várom, hogy elkészüljön, remélem ma sikerül "felültetnem" a tyúkomat! :o)