Szerettem volna ma eljutni Mohácsra, ahol egy nagyon jó kis anyagbolt van, benne igen kedvező árakkal. A párom sajnos nem tudott levinni - ez már tegnap este kiderült - de gondoltam, összekapom az összes mozgosítható bátorságomat és kimerészkedek autóval a városból, egyedül megyek Mohácsra. Nem volt hozzá merszem .... ez a bátorságpróba kudarccal végződött... :o(
18 éves koromban szereztem a jogosítványomat, de akkor még nem volt mit vezessek a vizsga után. Aztán megismerkedtem a párommal, de ő szívesen vitt engem minden hová. Ide költöztünk az erdő szélére, amikor a kisfiam 1,5 éves volt, de ő is szívesen buszozott - így továbbra sem vezettem.
Amikor a kislányom megszületett, a fiam 7 éves volt és első osztályos. Iskolába kellett kísérnem reggelente - egy pici babával, aztán hazajönni, majd délután újra lemenni érte a városba, hogy hazahozzam. Anyósom sokat segített, mert ők is itt laknak néhány házzal mellettünk, de azért ez a helyzet nem sokáig volt működőképes. És ekkor kezdtem újra vezetni. Vettünk egy kis Polskit, így iszonyatos gyomorgörcsökkel, de vezettem. Mindig is féltem az autóban... ha én vezetek akkor is... ha más vezet és én csak utas vagyok akkor is...
A gyomorgörcsök enyhültek ugyan, a városban idestova 9 éve autózom,. Balesetet nem okoztam. Még általános iskolás kislány voltam, amikor a Szüleimmel Trabanttal utaztunk és felborultunk. Belénkjöttek. A szüleim a kocsiban maradtak, mert a biztonsági öv megfogta őket, kisebb zúzódásokkal, néhány vágott sebbel megúszták... Én is. Bár én kipottyantam a tetőn. Sok mindenre nem is emlékszem, csak hogy ülök a járda szélén, körülöttem emberek... mentő jön szirénázva... és kórházba visznek... Ma sem merészkedtem ki a városon kívülre ... Ma sem sikerült...., pedig azt hittem le tudom győzni a félelmemet...
Egy kicsit sírtam, aztán dühömben megvarrtam az egyik kiszabott nadrágomat:
18 éves koromban szereztem a jogosítványomat, de akkor még nem volt mit vezessek a vizsga után. Aztán megismerkedtem a párommal, de ő szívesen vitt engem minden hová. Ide költöztünk az erdő szélére, amikor a kisfiam 1,5 éves volt, de ő is szívesen buszozott - így továbbra sem vezettem.
Amikor a kislányom megszületett, a fiam 7 éves volt és első osztályos. Iskolába kellett kísérnem reggelente - egy pici babával, aztán hazajönni, majd délután újra lemenni érte a városba, hogy hazahozzam. Anyósom sokat segített, mert ők is itt laknak néhány házzal mellettünk, de azért ez a helyzet nem sokáig volt működőképes. És ekkor kezdtem újra vezetni. Vettünk egy kis Polskit, így iszonyatos gyomorgörcsökkel, de vezettem. Mindig is féltem az autóban... ha én vezetek akkor is... ha más vezet és én csak utas vagyok akkor is...
A gyomorgörcsök enyhültek ugyan, a városban idestova 9 éve autózom,. Balesetet nem okoztam. Még általános iskolás kislány voltam, amikor a Szüleimmel Trabanttal utaztunk és felborultunk. Belénkjöttek. A szüleim a kocsiban maradtak, mert a biztonsági öv megfogta őket, kisebb zúzódásokkal, néhány vágott sebbel megúszták... Én is. Bár én kipottyantam a tetőn. Sok mindenre nem is emlékszem, csak hogy ülök a járda szélén, körülöttem emberek... mentő jön szirénázva... és kórházba visznek... Ma sem merészkedtem ki a városon kívülre ... Ma sem sikerült...., pedig azt hittem le tudom győzni a félelmemet...
Egy kicsit sírtam, aztán dühömben megvarrtam az egyik kiszabott nadrágomat:
Állítólag a félelmeinket azért kapjuk, hogy megtanuljuk őket leküzdeni. Ezt elméletben már tudom... a gyakorlatban még nem megy.... remélem, menni fog valamikor ...
10 megjegyzés:
Ne aggódj. Én is görcsölök a balesetünk óta.
De a muszáj nagy úr. Nem bánom ha
dudálnak, meg mutogatnak.
Betartom amit kell.És nem száguldozom.Még Pestre is bemerészkedem.
A gatyók alakulnak jó ütemben.
Szerintem elég jól kompenzálod a félelem leküzdését! :) De komolyra fordítva a szót: én is félek vezetni, pedig szerencsére nem kellett egy ilyen szörnyűséget átélnem. Jó lenne persze leküzdeni, de amíg nem muszáj...
Hozzám képest máris bátor vagy, mert én még tanfolyamra sem merek elmenni, pedig jó lenne a jogsi... a nadrágod szép lett.
Inkább félj, mert az is egyfajta védekezés. Ha csúszik az út, jobban tetted, hogy otthon maradtál. Látod milyen hasznos volt? jó lett a nadrág, remélem jól is áll.
És azt is remélem, hogy megnyugodtál. :)
Erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó. Például itt ez a kis szuper nadrág...
Aranyosak vagytok... köszönöm a bíztatást. Mostanra már megnyugodtam. Úgy látszik a varrás minden bajra gyógyír! :o)
Jó, hogy itt vagytok... :o) Olyan érzés, mintha sok-sok Barátnőm lenne a szélrózsa minden irányában!
A vezetéssel én is pont így vagyok, nagyon hamar lett jogsim, aztán nem vezettem, most meg már félek rendesen. Ha muszáj, a szomszéd városba bemegyek, de nagyon nem szívesen... Még jó, hogy jófej a sofőröm :-D Amúgy bátran kérdezz sablonügyben, akár mail-ben is :-D
Én már biztosan nem fogok vezetni, jár felénk a busz is, meg néha akad sofőröm is.A nadrágod szép lett.Ügyes vagy, és máskor meg Te vagy a legbátrabb, fel a fejjel.
Ez teljesen normális dolog ilyen előzmények után, hogy félsz vezetni... s mit szoktak mondani? Jobb félni, mint megijedni...
Nyugodtabban közlekem a városban, ha tudom, hogy ilyenek jönnek kocsival, mint, amilyen Te is vagy, semmint olyanok, akik el vannak szállva maguktól, és irtózatosan nagy az önbizalmuk, mert azt hiszik, hogy az hamar megállítja az autót, ha baj van... :-(
Nem csak olyan érzés, hogy sok-sok barátnőd van a szélrózsa minden irányában, hanem valamilyen szinten valóban így is van :-) Függetlenül attól, hogy persze, a barátságnak is vannak fokozatai (szerintem).
Kaoka!
Igen tényleg hasznos volt. A nadrágszabásminta már bejáratott darab, nagyon szeretem ezt az oldal cipzáros fazont, kicsit lenyomja a nemkívánatos domborulatot (=hasamat) :o)
Juhizs!
Igazad van a barátság különböző fokozatait illetően. A nagyon jó Barátnőm nem tud varrni - őt másért szeretem :o) - ezért fontos nekem, hogy találtam olyan kedves embereket, akiknek a hobbija megegyezik az enyémmel.
Megjegyzés küldése