2009. október 4., vasárnap

Állatok világnapja - avagy a sárkány is állat

A mai napot az Állatkertben töltöttük. Mivel a házunktól az Állatkert kb. 1 órányi sétára van az erdőn keresztül ebben a gyönyörű őszi időben remek programnak ígérkezett. Férjem Édesanyja is eljött velünk, aki 69 éves. Dávid fiam gyakran csalja el itt a környékünkön is sétálni - egy utcában lakunk velük - hiszen fontos, hogy a napi tévézés és olvasás mellett a rendszeres mozgás is meglegyen, főleg úgy, hogy a 17 éves kamasz nagyon jókat tud beszélgetni a Nagymamájával. Egy kicsit aggódtam, hogy túl nagy séta lesz ez neki, de szemmel láthatóan élvezte az Unokák "tárlatvezetését" az állatkerti séta során is.






























Az állatkerti állatok "boldogságáról" most nem foglalnék állást, mert bizonyára meg van ennek is a szükségessége. Vannak olyan állatok, amelyek szemmel láthatóan is szenvednek a bezártságtól és vannak olyanok, akik látszatra jól érzik magukat. Közülük is sokan még igyekeztek sütkérezni az őszi napsütésben.



És... amilyen állatot nem láthattunk ma - csak itthon :o) - az a sárkány volt!
Anitám egyik Fiú osztálytársa is szeretett volna ebédjegytartót. Mivel nem tudtam pontosan mit varrjak rá, ezért megkértem - az igen csak jól rajzoló - Kisfiút, hogy rajzolja le, mi legyen rajta.
Nos, egy fantasztikus sárkányrajzot kaptam.



Nem tudom, hogy mennyire lesz elégedett az én varrott sárkányommal... :o) Remélem nem lesz túl nagy csalódás. Ez holnap reggel kiderül!





11 megjegyzés:

mariah írta...

Hű, de jó lett a sárkány, milyen ügyesen megvarrtad a rajz után.
Ma gyönyörű idő volt, igazán jó volt kint lenni.

Lidércke írta...

Nagyon szép lett a sárkány! :)
Az állatkertben meg a kecskéket szeretem legjobban. Látom, Anita is kedveli őket. :))

mmama írta...

Jó lett a sárkány nagyon !
A jó időt kihasználandó, jól tettétek a sétát, és főleg hogy
Nagymamástól !

nöné írta...

Az állatkert nálam is nagyon nyerő. A sárkány klassz lett, nagyon ügyes vagy (de ezt eddig is tudtam:o)

Judit írta...

A sárkány nagyon jó lett:)) Jól tetted, hogy kihasználtad a jó időt, ki tudja meddig marad ilyen, utána télen az ember úgyis jobban beszorul a lakásba.

leda írta...

Hú, de jó lett! Milyen boldog lesz a Kisfiú! :)

Edige írta...

Eszméletlen lett a sárkány! Készülj fel rá, hogy innentől csak ilyeneket kell varrnod a suliba, mert mindenki szeretne majd...

Lidércke írta...

Kérlek, nézz be hozzám! Mielőtt elhervadna a virág... :)
http://oltogeto.blogspot.com/2009/10/oscar-gala.html

Marcsi írta...

Milyen klassz lett!Szerintem nagyon tetszik majd a gazdájának.

@X írta...

Sárkányról jut eszembe (...) anno (2008 ?) volt egy kis kiállítás féle a pécsi tv.toronyban - (igaz, nem sárkány, hanem dinoszaurusz-féle)- később láttam, a kiállítás le lett bontva ?- stb. (Igaz, elég szép pénzbe került feljutni oda...(belépőjegy/lift-stb.) + a fogyasztás... na, ne bonyolítsam!) -
[ Bocs' : sárkányhoz... anyós fényképe ?... alkalmazható ?...) :-) :-) :-)

Abile írta...

Nagy sikert aratott a sárkányom az ifjú Legénykénél...
Köszönöm a kedves szavaitokat! :o))