2011. június 6., hétfő

Ébredés után

Édesapámhoz

Bárányfelhők vonulását
figyelem az égen,
Hová tűntél, miért nem vagy itt?
- már hiába kérdem.

Amikor még kicsi lányként
feküdtem a fűben,
biztonságot az adhatott,
hogy szerettél engem.

Emlékeim haloványak,
de azt szinte érzem,
ahogy erős tenyereddel
pici kezem védted.

Halálos ágyadon már a te
kezed volt gyenge.
S én voltam ki óvon fogtam
a két tenyerembe.

Kértem én az égieket,
ne vegyenek még el.
Az nem lehet, hogy
a szörnyű kór legyőzzön téged.

És most megint itt fekszem én,
zokogva a fűben.
S bárányfelhők vonulását
figyelem az égen.


8 megjegyzés:

Mamis írta...

Sajnos anyu halálát én sem tudom olyan könnyen feldolgozni. Ez a vers meg...csak bőgők és bőgők.

Huligánlány írta...

:-(((
...de nagyon jó, hogy így ki tudod írni magadból...

BORI írta...

Nagyon kedves és megható verset írtál...Szüleink elvesztése egyben a biztonság elvesztése....azt hiszem sose lehet feldolgozni, de nagyon jó kiírni, kiverselni, fényképekkel emlékezni Rájuk.....és gyerekeinknek sokat, nagyon sokat mesélni Róluk!

Mammka írta...

♥♥♥ szintén.....

Jutus írta...

:(

Abile írta...

Mamis!
Nagyon nehéz... és hosszú folyamat ez. Olyan, mint rég, már nem lesz soha, ezt el kell fogadnunk, bármily nehéz is.
====================================
Huligánlány, Bori!
Valóban sokat segít...
=================================
Mammka, Jutus!
Köszönöm, hogy itt vagytok...

Marcsi és Ági írta...

Érzem, ahogy Neked fáj! :-((
Ági

mariah írta...

:(
Csak ülök és sírok.