2010. április 11., vasárnap

Hogyan készült ...



... a tojástartó.

A kiindulási alap 6 db 26 cm átmérőjű kör, ebből kettő-kettő egyforma anyagból és kettő darab ugyanekkora méretű vlies-ből szabva.



A három-három réteget összevarrjuk. Ebben a sorrendben tegyük magunk elé a rétegeket. Vlies, az egyik anyagunk színével felfelé, majd egy újabb kör színével lefelé. (A kétféle anyagot használhatjuk úgy is, hogy két különböző mintájút varrunk össze, akkor kicsit más lesz a tartónk.)



Ez az utolsó lehetőségünk, hogy az anyagainkat kivasaljuk - az enyémre is ráfért :o) - mert a vlies-sel összevarrva már nem ajánlatos.

A köröket úgy varrjuk össze, hogy egy kis részt nyitva hagyunk, ezen keresztül tudjuk kifordítani.





Ha színére fordítottuk a palacsintákat, akkor a nyílásokat kézzel, rejtett öltéssel összevarrjuk.



Itt el kell döntenünk, hogy melyik kör lesz a tálkánk alja és arra körben csipkét varrunk. Érdemes a csipke bőségét bőven ráhagyni, többször beráncolni, mert ha túl feszesen varrjuk rá, akkor összekaphatja a körünk szélét.



A másik kört hat egyenlő részre osztjuk,



majd ráhelyezzük a csipkés szélű körre és az átlókon, nagyobb öltéssel - én 3,5-est használtam - levarrjuk az összes réteget.





Most valamelyik átlónk végén felcsippentünk egy ujjnyi részt és pár öltéssel összevarrjuk. Itt is lehet kísérletezni, hogy mekkora részt varrunk össze...



Ha körbeértünk a csippentéssel... készen is vagyunk!



Nagyon szeretem varrni. Én igazából kínáló tálkának is el tudom képzelni... nem feltétlenül kell, hogy csak húsvéti ajándék legyen.

12 megjegyzés:

Mamis írta...

Azt hittem, hogy ettől bonyolultabb.Köszönet a részletes leírásért!!!

Taurus írta...

Nagyon precíz a leírásod, hogy még az öltéshosszt is leírtad, külön köszönöm!

Exit írta...

Ha megfordítom, akkor kis sapkának is jó :-)

ccsigaház írta...

Nohát, sose jöttem volna rá, hogy így készül...

Marcsi írta...

Köszi a leírást és a méretet is.
Ez is klassz lett!

Lonci írta...

Köszi a leírást, ezt én is kipróbálom:)

Naomi írta...

Nagyon szuper leírást adtál, köszönöm! Gyönyörű lett! :O)

F.Gina írta...

Nagyon jó a leírásod ! Ki fogom próbálni, csak vlies helyett 0,3-as szivaccsal, úgy még jobb a tartása.

Helen írta...

Köszi a precíz leírást! Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű.

Edina írta...

Köszi a leírást, nagyon szép a tálka!

Abile írta...

Örülök, hogy ilyen sokatoknak volt hasznos a leírás! :o) Használjátok egészséggel, ki tálkának, ki sapkának :o))

Ilonamamzi írta...

Nagyon klassz, érthető leírás, kedvem lett varrni. Köszönöm!!