2009. február 3., kedd

Álmomban ...

Álmodtam.

Álmomban egy iskola épületében jártam. A portás útmutatása alapján indultam el a kiállítás irányába. A folyóson már több ember várakozott, ismerős arcot kerestem. Örültem, amikor felfedeztem a Festőművészt, akinek a képeit eddig csak az interneten láthattam.

Üdvözöltük egymást. Aztán minden olyan gyorsan történt.

Az iskola nagyon kedves Igazgatónője ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. Köszöntőjében néhány kedves szót mondott a Festőről, az ő csodaszép képeiről, a verseiről, amelyek témájukban kapcsolódnak a festményekhez.
Álmomban az én nevem is elhangzott a köszöntőben. A körülöttem álló emberek rám mosolyogtak és megtapsoltak. Néhány fényképezőgép vakuja villant. Majd előkerült egy kamera, egy mikrofon … a Festő interjút adott.

Igazgatónő nagyon kedvesen üdítővel és pogácsával kínált. Beszélgettünk.
Álmomban elmondtam, hogy kerültem kapcsolatba a Festőművésszel, mi késztetett arra, hogy egy festményét megvarrjam. Beszélgettünk a művészetről. Elmondtam, hogy nekem kicsit „elbújás” a varrás. Egy csöppnyi egyedüllét… egy kis csend… nyugalom… néhány perc magány a hétköznapok nyüzsgő forgatagában.

Álmomban ott álltam a gyönyörű festmények előtt. Teljesen más a színűk… a méretük, mint a számítógépen keresztül nézve. Sokkal-sokkal szebbek. Mindegyik gondolkodtat, üzen…

Álmomban ismeretlen emberek jöttek oda hozzám a kiállítás folyosóján és gratuláltak, kezet fogtak velem. Kedvesen érdeklődtek, hogy mit szoktam még varrni… hogy jutott a választásom épp erre a képre?

Amikor az egyik kép előtt hosszú percekig elmélyülten álltam észre sem vettem, hogy a folyosó közben elnéptelenedett körülöttem. Nekem is indulnom kell, hiszen hosszú az út még hazáig.

Elbúcsúztam az Igazgatónőtől, megköszönve a meghívást.

Elköszöntem a Festőművésztől is sok sikert kívánva neki a további munkához.

Álmomban kiléptem egy iskola épületéből. Az arcomba hideg téli szél fújt. Felébredtem.

Álmodtam??

A kiállítás képeit Exit blogjában tudjátok megnézni. :o))



7 megjegyzés:

Edige írta...

Hű!!! Ez igen... Gratulálok!

Mammka írta...

Benned egy író is elbújt?
csodaszép történet!

Mammka írta...

Megnéztem!!!Hűha! Ez igen!!Gratulálok!!!

mmama írta...

Tegnap már megnéztem Exitnél.
Neked is Gratulálok, ez egy életre szóló emlék lesz.

Bea írta...

Álomból valóság:)) Gratulálok, nagyon szép élmény lehetett számodra (is).

Silerika írta...

Így váljon minden álmod valósággá!

Abile írta...

Tényleg úgy tűnt, hogy álmodom az egészet. :o)) Amíg élek emlékezni fogok erre az álomra!!