2010. január 16., szombat

Az utolsó és az első

Ezen a héten volt az utolsó tanfolyami foglalkozásunk. Sok-sok apróságot tanultunk ezen az órán, majd kaptunk még ajándékokat is.... egy papírzsepi-tartót, sok-sok leírást apróságok készítéséhez...

Megtanultuk a szalagszövést (ez még csak félkész állapotban van):





A vágott forgó virág készítését (aminek ez csak egy "szeletkéje"):



A csokornyakkendő blokk varrását:





Egy kicsit sajnáltam, hogy vége lett a tanfolyamnak, de szinte mindannyian megyünk tovább a Foltvarró Csoportba, (Pécs-work Foltvarró Csoport) amelynek már hivatalosan is tagjai lettünk kedden. Nagy szeretettel fogadtak bennünket a "régiek". Bár még inkább csak "megfigyelők" voltunk, de szívesen csatlakoztunk az idei első közös tervükhöz, egy japán táska készítéséhez. Az oktatónk felajánlotta, hogy szívesen foglalkozik velünk továbbra is, ha van olyan technika, amelyet szívesen elsajátítanánk, akár hétvégi összeüléssel is megtanítja nekünk... Persze, hogy van még sok-sok ötletünk, hogy mi mindent szeretnénk még megtanulni !!

6 megjegyzés:

Kalex © írta...

Gratulálok a tanfolyam elvégzéséhez, és további sok sikereket kívánok a folytatáshoz!!! Csak így tovább!!! :o)

Ida13 írta...

A cím alapján egy kicsit megijedtem, hogy mi lehet az, amit először próbáltál, de nem is akarsz többet...Kellemesen csalódtam. Gratulálok én is a tanfolyamhoz! Ahogy kivettem a szóból, nem esett nehezedre:):):)
Mihez szeretnéd felhasználni a szalagszövést?

Silerika írta...

De hiszen ilyet (szalagszövést)már csináltál a barátság takaróba! :o)
Gratulálok a tanfolyamhoz, igazán haladó szinten tanítottak Benneteket! Várom a folytatást, és remélem mutatod is a technikákat. :O))

Naomi írta...

Nagyon örülök, hogy örömmel és élményekkel gazdagon fejezte a tanfolyamot!
Sok apró fortély, ami már a Tiéd! ...és az alapok, ami nekem is sokszor hiányzik!

No, de azért nem bánkódom, hiszen drága Abile, fordulhatok majd Hozzád, ugye!?

Puszillak és ölellek!

Noémi

Abile írta...

Kalex!
Köszönöm szépen, igyekezni fogok!
================================
Ida!
Bocsi, hogy megijesztettelek :o) Valóban nem esett nehezemre! Sőt! A szalagszövést könyvborító készítéséhez fogom felhasználni.
===================================
Silerika!
Igen... :o) Tényleg csináltam már ilyet, ezért is választottam most egy kicsit mást, ferdén fűztem a szalagokat :o))
===================================
Noémi!
Köszönöm! Ez nem is lehet kérdés!! Amiben tudok, szívesen segítek! Bár gyanítom, hogy Te tanfolyam nélkül is többet tudsz már nálam! :o)

Marcsi írta...

Örülök, hogy elégedett voltál a tanfolyammal és azt hiszem mindannyian köszönjük Neked, hogy megosztottad velünk az ott tanultakat.