2009. május 23., szombat

Régiből újat


Colette ismét kreatív játékra hívott bennünket. A feladat az volt, hogy készítsünk valami régiből valami újat. Nos, én két régi férfiinget és egy elnyűtt farmernadrágot "áldoztam" fel e célra.

Régóta gondoltam varrni magamnak egy szatyrot, hogy ne az ilyen-olyan műanyag reklámszatyrokkal sétáljak. Most megtaláltam a nekem való formát:


Mivel ez a kép nekem is csak kicsiben volt meg, a méretet illetően az esernyőmet vettem alapul, mert azt szeretem mindig magamnál tudni :o)


Ezután kivágtam újságpapírból a formát (kb.) és feldaraboltam, majd az így keletkező darabokat az anyagból is kiszabtam.



Amikor összevarrtam őket kiszabtam a flízből és a bélésanyagból is a formáját (a bélés egy régi párnahuzatból készült, de ezt nem fényképeztem), majd jött a kukacolás. Erről már az előző bejegyzésben is olvashattatok.



De azért, a második már sokkal jobban sikerült! :o))



Itt következett a rongyos-zsák átkutatása, hogy milyen díszítés kerüljön rá. Mivel először egy szép rózsaszínű tüll anyag került a kezembe, ezt már biztosan tudtam, hogy szeretném rátenni. Ehhez kerestem rózsaszín filc anyagot és gyöngyöt.



Mivel a tüll magában nem mutatott az anyagon, így került alá a sötétkék anyagból is egy szív.



Következett a három anyag összevarrása, majd színére fordítása és tűzése. Először a fogantyúját és a száját tűztem össze:


Majd összeraktam a két részt és körbevarrtam. Belül a sarkokat ferdén levarrtam, hogy legyen egy kis szélessége is:

Kapott egy kis díszítő-tűzést is színátmenetes cérnával, Ez is rózsaszín és kék:

Belül két kicsi zsebet is készítettem az apróbb megtalálandóknak:


Hát így sikerült most elérnem, hogy ezután már egyszerre fogok hordani egy férfinadrágot, két férfiinget és egy kispárnahuzatot... no de nem magamon, csak magamnál! :o))

21 megjegyzés:

Nina írta...

Nagyon klassz lett, milyen ügyes vagy!! Gratula :)

colette írta...

Köszönöm, hogy játszottál:)))
Olvasva az üzenetedet, idekattintva tényleg egy "MŰ" fogadott. Gratulálok, csodás munka:)))

Colette írta...

Colette= Nicolette
Majd utána nézek, miért írja mostanában ezt:(((

mmama írta...

Na hát nem tétlenkedsz Te sem !
Tényleg nincs " gödör " !

nöné írta...

Nagyon-nagyon ötletes és csodás a végeredmény! Gratulálok!Az esernyő jó, én sem hagyom el a lakás soha nélküle:o)

Silerika írta...

Nagyon jó lett a táskád,ötletes, és mutatós is! És tényleg környezetkímélő is egyben. Ezt szeretem, amikor a régiből újat varázsolsz :))

Hunszil írta...

Jaj ez nagyon szépre sikeredett:() Nagyon ügyi vagy:)

leda írta...

Nagyon tetszik, szép és hasznos!

Edige írta...

Nagyon jó lett!

bruercsi írta...

És ez nagyon-nagyon jó lett! Pont ilyesmit szeretnék varrni a lánykámnak, a bizijéért, de ez neki még titok :) Nem bánod, ha megpróbálom lekoppintani a fazonját a Tiédnek?

@ x >>> írta...

Szép napot !
Bocs' - elnézést !- hogy egy ffi (?) is hozzászól ?- (ismerjem el, - ezzel a szatyorral én ugyan még a közli kis boltba se' mennék el... de OK!- látva a sok női hozzászólást! )
GRATULÁLOK ! - elismerésem és piros pont ! - én kb. 7-8 éve csak vászonból (?) készült szatyorral járok boltokba/piacra/mindenhova !
Nemes egyszerűséggel "száműztem" mindenféle nylon szatyrot ! -(már amennyire lehetséges) -és már csak emiatt is - varrjatok minél több- ehhez hasonló - környezetkímélő dolgokat !
********************************

Abile írta...

Köszönöm a kedves szavakat!
Bruercsi! Persze!! Nem is kell kérdezni tőlem ilyesmit, hisz azért rakom fel a mintákat, hogy más is el tudja készíteni! Örülök ha segíthettem ezzel! :o))
@x!
:o)) Ez valóban nem egy bevásárló szatyor :o))) már a mérete miatt sem. Inkább azoknak a dolgoknak varrtam, ami "feltétlenül" szükséges, hogy nálam legyen, de a kistáskába nem fér már el. Ilyen pl. az esernyő, de könyvet is mindig hordok magamnál, hogy ha valahol várrnom kellene, tudjak közben olvasni! :o)))

Márti írta...

Nagyon jó lett és köszi a szabásmintát!!! :)

aranyos fodorka írta...

Ügyes vagy és néha tátva marad a szám,hogy milyen ötletek jutnak eszedbe ! A szemléleted különösen tetszik: ha valamit tudsz még használni, azt nem hajítod rögtön a szemétbe, hiszen jó lehet még valamire. Nem mondhatom, hogy mostanában divatos tulajdonság.

Helen írta...

Nagyon ügyes vagy! És külön köszönet a fázisfotókért!

Panti írta...

Nagyon jó lett!

Abile írta...

Köszönöm, használjátok egészséggel! :o)

Lidércke írta...

Nagyon szép lett! Megérte szétvágni a cuccokat. :)

Ezt a fazont én is szeretem, már többször varrtam.

Judilla írta...

Nagyon szuper lett!:D
Jó ötlet ez a régiből újat.
Lehet nekem is körbe kellene néznem itthon.

Zsukka írta...

Micsoda klassz dolgokat varrtál, amíg nem jártam erre :o)!!! Szuper vagy, nagyon jó lett ez a táska is, a kis keresztszemes is, a kukacolás is abszolút ígéretes, le a kalappal!

Jucus írta...

Nem láttam még ezt a szatyrot, szuper! Kedvem lenne (ezt is) kipróbálni, annyira tetszik!