Úgy vártam ...

a kép eredeti helye: http://gyongyszemek.network.hu/blog/gyongyszemek_klub_hirei/baratsag_2

... , hogy Móni barátnőm végre megérkezzen Kanadából. Bár már április 26-án szerencsésen hazaértek Budapestre csak most jött el a megfelelő idő, hogy nálunk töltsön egy hetet. Vasárnap este Anitámmal kimentünk az állomásra. Amikor begördült a vonat már éreztem, hogy gyorsabban ver a szívem és a könnycsatornáim is felkészültek, de bíztam benne, hogy nem fogom elsírni magam. Aztán mikor Móni és Ákos leszálltak a vonatról, elindultak felénk és láttam, hogy a barátnőmnek már potyognak a könnyei .... és összeölelkeztünk ... persze én sem bírtam tovább. A viszontlátás öröme, ennyi idő elteltével egyszerre tört fel bennünk.

Amikor hazaértünk a csomagok behordása után kialakítottuk az átmeneti otthonukat nálunk, Anita szobájában laknak most egy hétig. Ákos némi gondolkodás után felfedezte a lakást és nem is tudott betelni a sok új játék és új arcok látványával. Éjjel fél 12-ig bírta ébren :o)

Hétfőn már sokkal több idő jutott a játékra, elmentünk sétálni a környékünkön, játszottunk az udvaron, megismerkedett a cicákkal, kutyával... Egész picurka volt, néhány hónapos, amikor utoljára találkoztunk, de olyan bizalommal van velünk, hogy meglepő mennyire nyitott, barátkozó kisember. Tele lett a házunk gyerekkacajjal, szaladgálással ... Öröm nézni, ahogy a családom élvezi, hogy újabb "baba" van nálunk. Újra átélhetjük, hogy mennyi energia, odafigyelés szükséges egy lassan két éves kisgyerekhez és hogy milyen sokat jelent két picurka kéztől egy-egy apró ölelés, egy cuppanós puszi az arcunkra.

El sem tudom mondani, hogy micsoda öröm, amikor egy rég látott, régen várt barát újra beköltözik az életünkbe ...

Nektek is van olyan barátotok, akivel bár km-ekben mérve eltávolodtatok egymástól, de a barátság nem szakadt meg?